Párosító szerelem meséje
 

Projektek

eusprojektek

          MIMG 0376         MIMG 0382         MIMG 0390         MIMG 0396

A mozaikképet Kustár Zsuzsa nagykanizsai iparművész álmodta meg és készítette el. Nem tévedés, valóban álmodta a képet. Elmondása szerint a mozaik szereplőit, motívumait alvás közben álmában látta meg és a „látott” álomképek alapján került megtervezésre. A magyar népmesén alapuló hősök egy történetet, mesét tárnak a képolvasást értők számára.
A mese címe: A párosító szerelem meséje, de rövidebb címén csak „Eggyéválás”.
A mese ott kezdődik, hogy úgy tartja a magyar ember, ahol a botját leszúrja, ott van a világ közepe, körülötte forog a világ és a csillagos ég. A Föld köldökén nő a világhegy, aminek a csúcsán az égig érő fa áll. A Föld köldöke egy üveghegy, az üregében pedig sárkányölés zajlik. Az embernek az ösztönéletét kell elsősorban megismerni és megfegyelmezni. Ha tisztában vagyunk vele, hogy milyen indulatokkal, ösztönös vadsággal és szenvedéllyel tobzódunk, ha ezt le tudjuk csendesíteni, azután kezdődik az önismeret a lélek szintjén. Az ember nemcsak testből, hanem lélekből és szellemiségből alkot hármas egységet. A hármas egységben a test (a képen csúcsos üveghegy) az, ami fegyelmezésre vár, aztán az érzelmeink (a képen a sötétkék, benne a hullámcsapások, az érzelmeink változása). A feszültségeink, az örök hangulati tobzódások.
A sárkányölés háromszor jelenik meg az élet különböző helyzetében. Az élet kezdetén, delelőjén és alkonyán mindenhol fegyelmezendő az ösztönvilág.
Az érzelmeink fegyelmezője a mesékben a táltos paripa, ez a lélek jelképe. Pillanatok alatt odavisz, odaröpít, ahova én akarom, nincs tér, nincs idő, oda érkezünk, ahova gondoltuk magunkat. (A táltos csikók két jelenésben mutatkoznak meg, a nap és a hold hátterével.) A nap a férfias, pozitív energiákkal töltött. A férfi hasonló a naphoz, az örök állandó és halhatatlan. A hold a nőies, az örökké változni tudó. A változékonyságot, ha feltekintünk az égre, a hold példázza legjobban, minden hónapban megtelik, majd elfogy.
A nőnek is és a férfinak is tüzet kell tudni raknia, mert ha a tűz fellobban, akkor kivilágosodik az értelem. A tűz által válik elérhetővé a fényes bölcsesség. A tűzrakás az átváltozás jelképe is.
Az öregasszony, aki a tűz mellett békát süt, azt az embert jelképezi, aki a saját hasznára sütögeti a pecsenyét. Önző módon azon töri a fejét, hogy miből tudna hasznot húzni.
A világhegy csúcsa az égig érő fában csúcsosodik ki, mely törzséből két ág hajlik ki, a nő és a férfi. Az ember születésekor nem egyedül születik a Földre, olyan mint a páros csillag. Nőként és férfiként megvan a párja. A nő negatív befogadó, mindent szeretetben magához ölelő alkat, a férfi pedig egy sugárzó központi biztonságot nyújtó életerő. A férfi a nap erejével, a nő pedig a hold erejével áldott. A két tulajdonságnak a házasság pillanatában tudnia kell párosulni, ha megfelelően kaptuk meg életünk párját. Ekkor egész életünket egészségesen tudjuk eltölteni.
Az égig érő fának két ága van, mely egymáshoz hajlik, és egy olyan életfát virágoztat, gyümölcsöztet, aminek közepében egy fészek van, a fészekben pelikánmadár. A pelikánról azt kell tudni, hogy olyan önzetlen anyai szeretetet hordoz, hogy képes a saját vérével is táplálni kicsinyeit. Önmagát fel tudja áldozni. Ahhoz, hogy egy nő a házasságra érett legyen, a női tulajdonságából ezt az anyai önzetlen szeretetet kell megismernie és ezt gyakorolnia. E nélkül hiába van élete párja, hiába van gyereke, ha ezt nem gyakorolja, akkor nem igazán asszony. Az életem fájának odáig kell érnie (olyan megéretté kell lennem), hogy az önzetlen szeretetet pelikán módjára tudjam gyakorolni.
A világoskék ívelés a bölcsesség jelképe. A megtisztult nyugodt harmónia, ahol már minden a maga helyén és rendjén van. A madarak szárnyalása az örök átváltozásnak és a szellem szárnyalásának a jelképe. A hatalmas madár, mely az alsó sarokból repül a főnix, mely lélek-jelkép, a halhatatlanságot jelképezi. Ameddig élünk és anyagba vagyunk, addig kalitkába zártan haldoklik. Amikor a szellem kiszabadul, a létnek másik állapotába kerül, pl. álomban, meditációban vagy a halál után, akkor a lélek teljes szabadsággal szárnyal.
(A vízválasztó, a középső ívelés, a tükörképét mutatja a hatalmas madárnak.) Hanyatt vágódik a sötétkékbe, amikor az érzelmeink rabságában van, amikor pedig a szellem tisztaságában tudja magát érezni, akkor pedig szárnyal. (Ugyanez a madár a feje körül átbucskázik és átváltozik.) A nőnek az átváltozása szükséges, hogy anya legyen, és pelikánná tudjon változni.
(A három madár a női átváltozásnak a nagy jelképe, mikor a szerelemből szerető anyává válik a nő.)
(A nagy férfi, akinek nyíl van a kezében, a vadász.) A nyilasról azt mondják, hogy a meditációra, a gondolkodásra és a koncentrációra, a gondolat összpontosítására alkalmas ember, aki el tud tűnődni a dolgok lényegén. A tűnődéseinknek az a gyümölcse, hogy célba talál. Bölcsen dönt és cselekszik. (A férfi nyuszira lő, és bele is talál.) Az álom jelképei közül nyúlra lőni hatalmas szerencsét jelent. Az öreg apó hátterében egy tölgyfa van. A tölgyfáról azt kell tudni, hogy a római mitológiában Jupiternek a legfőbb istennek a jelképe. Makkos, tehát a termékeny férfit, a mindig termő és mindig termékenyítő erőt szimbolizálja.
A tűz alatt látunk két tojáshéjhoz hasonló zárt formát, melyben az egyik oldalon egy fiú, a másikon pedig egy lány fekszik. Kezükben sötétkék bagoly van. Ez olyankor történik velünk, mikor elvonulunk a világtól és befelé tekintünk, befelé nézünk, befelé hallgatózunk. A legnagyobb titkokat és az élet legnagyobb igazságait a befelé figyelésben ismeri meg az ember. A külső dolgok állandóan változnak és ostromolnak bennünket. Az új információk áradatában az eligazodáshoz el kell vonulnunk, burokba kell zárkózni, befelé figyelni, hogy a válaszokat megkapjuk. Mivel a Párosító szerelemről szól a mesénk, a fiú és a lány elvonulása egyetlen célt szolgál, hogy megtudja, ki az ő csillagpárja. Ki az, aki tökéletesen megmintázza azt az álomképet, amire egész életében vágyik az ember. A tenyérben tartott kis bölcs bagoly lélek-jelkép, aki mindent lát, a sötétségben, az ismeretlenben is jól tájékozódik. Tájékozódását a radarhoz lehet hasonlítani, ahogy az éjszaka sötétjében le tud csapni kis áldozatára. A bagoly a bölcsesség jelképe, de a fiúnak és a lánynak a lelkét is jelképezi. A népművészeti ábrázolásokon gyakoriak a beszélő madarak. A beszédet a madár csőréből kinövő gyönyörű kis növényi indák, hajtások jelképezik. Ez a beszéd képi jelképe. A fiú a lány felől kérdez és kapja a hírt, a lány a fiú felől, és kapja a hírt a maga mindent tudó és mindent látó bagolylelkétől. Az egymásra találás azután következik, ha ragaszkodom az eszméimhez, ha van belső látásom, belső elképzelésem, akkor annak a meglépése vagy megélése hozhat igazi örömöt és boldogságot.
A mesénk nagy tanulsága, hogy a sárkány is mi vagyunk. Az embernek az ösztönélete a sárkányhoz hasonló, aki a napot és a holdat, az éjszakai és a nappali fényességet is bekapja. Mindent pusztít, ez az önzés, amelyik magának harácsol és nem vesz figyelembe senkit, élni akar és enni. Habzsolni mindent, ami az élet, és ez a habzsolás addig megy, amíg az ember rá nem jön, hogy nem egyszer élünk, az élet egy örök átváltozás.
(A kép üzenete)?
Az embernek odáig kell eljutnia, hogy ne a megkülönböztetettség legyen az élete célja, hanem az azonosulni tudás. Szeretni és szeretve lenni. Ha mindenkit úgy szeretek, mint önmagamat, akkor vagyok ember. A magam sárkányát ehhez le kell küzdenem, ez a sárkány hol 3, hol 6, hol 9 fejű, attól függ, hogy mekkorára növesztem. Ezt a sárkányt nekem kell levágni. Ha levágtam, akkor indul be az a tisztulás, mikor már nem az ösztöneim által rángatott ember vagyok, nem az eszem-iszom és a mindent magamnak szerző élet az életem célja, hanem kiszabadulok a negatív, sötét erőim karmából és miután érzelmileg is azonosítottam magam életem legnagyobb vádpontjaival, akkor tisztultabban indulhatok. A lélek szárnyára vesz, négy lábú táltos a lelkem, már nem sárkány, nem az ősvizeknek, az ősszenvedélyeknek jelképes állata, hanem a bölcs okos ló. A lélek, a lovas lelke röptetni tud embertől emberig, és ha az ember már nemcsak magával van elfoglalva, tehát a sárkányt le tudta győzni, attól kezdve ki tud tekinteni a lyukból, az odúból. Az odúból kitekintve pedig vannak emberek, társaim akikkel érintkezni tudok a táltos lovam segítségével. Ekkor már kint vagyunk a nagy vízen az érzelmek viharában, a sötétkék tengerformában, de innen is tovább kell lépnünk, mert a legfontosabb, hogy az ember rájöjjön arra, hogy halhatatlan. Örök része a világegyetemnek, ahonnan születésével belepottyant az anyagi létbe, és mikor meghal, visszatér a szellemvilágba.
Azt mondja a magyar ember: „a halottaink a tejúton vannak, a magyar hősök a tejúton nyargalásznak. Az ember halála után kiszabadul, a lélek visszatér teremtőjéhez és fénnyé válik. Fényből jött és fénnyé válik.